Stone Angel

Láttam egyszer egy filmet, a címe Stone Angel. Semmi különös, nem igazán lehet a jó filmek közé sorolni. Tulajdonképpen drámának lehetne nevezni de ahhoz képest elég lapos. számomra mégis fantasztikus film volt. Persze kell hozzá egy bizonyos lelki állapot is :D. A történet egyszerü. Egy idős hölgyet akar a fia és felesége egy öregotthonba dugni. Ez a keret. Tulajdonképpen a film egész végig az idős hölgy visszaemlékezése életére, gyerekeire, szerelmére stb. A fantasztikus az volt , hogy éppen nem volt fantasztikus. Semmi különös. Mondhatnám átlagos. Apja kitagadja mert olyanhoz megy hozzá, akivel az apa nem ért egyet, idővel a férjtől is elhidegül, két fia közül az egyik meghal a háborúban stb. Mégsem érződik nagy tragédia. Nincsenek nagy szerencse-fordulatok. Olyan a film, mint az élet. Legfőképpen azért, mert nem nagyon vannak második lehetőségek. Általában egy férj van, egy vállás, le nem cserélhető gyerekek, egy fiatalság és egy öregkor. Csak álmokból van sok.
A film tulajdonképpeni tragédiája az maga az élet tragédiája is egyben. Minden lassan elmúlik, eltelik, a pillanatok megélhetők, de nem visszahozhatóak. A történtek ellenére mégis az az érzése az embernek, hogy ez a nő boldog életet élt. Mert pillanatokat ragad meg.
Valahogy ezt a filmet nézve értettem meg, hogy milyen igaz, hogy egy életünk van, történnek a dolgok és sokszor ugy éljük át őket, úgy éljük az életet, hogy állandóan várakozunk, hogy egyszer csak jobb lesz. A film is szépen megmutatta. Nem lesz jobb. Ez az életem. Nem élhetem a másét és nem is fogom. Minden döntésnek következménye van , gyakran életreszóló következménye. Valószínű, hogy a legtöbb ilyen döntés harminc éves korig születik meg. Persze ezt közben nem realizáljuk. Mintha végtelen időnk lenne döntögetni, úgy húzom az időt.
Szép a film, mert visszaemlékezés. Bár úgy élhetnénk a mindennapokat, mintha máris emlékeznénk rájuk. Sokkal jobban örülénk annak ami van. És lehet, hogy felelősebb döntéseket hoznánk.

Digging a ditch

Talán nem mindenki, de én biztos az álmaimba menekülök, ha egyedül vagyok. Pontasabban általában az álmaimba élek. Persze ebből rögtön az következne, hogy mindig egyedül vagyok. Ez két értékű logika. Azt már megtanultuk, hogy nem csak kétértkű logika van. De ezt majd a filózofus kolegákkal jobban átbeszéljük...
Vannak álmaim, sok, a világom. De ezek nem olyan álmok, hogy megnevezhető lehetne, mint pl. vágyom egy autóra vagy ilyesmi. Sokkal inkább megnevezhetetlenek. Érzések, képek, nehezen meghatározhatóak. Olyan érzéssel töltenek el mint egy csendes délután egy nyugágyban a friss levegőn, szép fa árnyékában. Ilyen álmaim vannak. Érzem őket és vágyom rájuk, de az utat nem ismerem. Vagy az is lehet hogy már rég ott vagyok.
Olyannyira élek az álmaimban, hogy nagyokat koppanok amikor az igazi világ és az álomvilágom találkozik. Egyik sem tud feloldódni a másikban. Összefonódnak, de mindig szikráznak.
És általában robbannak. No és mi marad a robbanás után, hát a nagy semmi. No meg én. A porban, kiégett földön ott vagyok én és ásom a gödrömet. Szépen, kitartóan ásom...aztán lassan jobbra nézek, kicsit oszlik a por, mintha látnék valamit....... ott vagy te. Ásod a gödrödet.

Álom

Álom.

Épp, hogy lélegzem, lassulok,
mint fulladó, szalmaszálba kapaszkodóan.
Hiába nyújtanád két kezed, elfogy,
agyam zubog, fejem hasogat, felforrottan.
Ha mentem magam, megfulladok,
es ujra itt vagyok, álmaim közt, elkopottan.
...lélegzem.....lassulok

Ki mondta, hogy almom nem erhet meg szebbet?

Ki mondta, hogy nem viselhetsz keresztet?

Ki mondta, hogy boldognak kell lenned?

Ki mondta, hogy boldogsagod nem lehet e perced?

Ki mondta, hogy mindig szol a zene benned?

Ki mondta, hogy nem eled eleted?

Tudom, raerzel, mozdul es tancra kerget

mig zenebol dallamod szulethet.

Ki mondta, hogy almom nem erhet meg szebbet?

Nektek, akik sirtok.

Olvastam valahol, hogy egy régi keresztyén legenda szerint egy asszony zokogva borult le Jézus lábához, hogy támassza fel meghalt kicsi gyermekét. Jézus azt válaszolta, hogy ha hoz neki sót egy olyan házbol, ahol még nem sírtak keservesen, akkor megteszi.

Három hete érdekesebb a világ mint eddig. Három hete mindenki észreveszi, hogy lefogytam. Három hete éhes vagyok és hiába eszem, csak az maradok. Három hete többet gondolok arra, hogy mindennek van értelme, és három hete hiszek ebben a legkevésbé. Három hét, ami csak rólam szól, hogy én hogyan tudok valamihez hozáálni, hogy én hogy tudok továbblépni. Én hogy tudok jól lenni.

Szóval ne haragudjatok, ha három hete rosszul viselkedek veletek. Nem rólatok szól, csak rólam. Ja. És persze senki nem hibás. De vannak dolgok, amiben nehezen tudok továbblépni. Én. Nem ti. Nem ti kell sajnáljátok, hanem én. Ne haragudjatok, hogy túlságosan függtem tőlletek, és ezen nem tudok könnyen átlépni.

Három hete nem szerethetek mást jobban, mint magamat. Vagy három hete magamat kéne szeretnem, ahhoz hogy mást is tudjak... Na, én örülök, hogy mindenki szereti magát, annak is hogy olyan jól felismeri, hogy mi a jó neki és hogy ez fontosabb annál, hogy éppen más hogy érzi magát. Végül is, egy adott ponton az Én fontosabb bárminél. Igazatok van, ugyanakkor meg menjetek a francba...

...de nem kell megsértődni, megyek én is...

Nem elég

Nem eleg.

Az ember legnagyobb felelme, hogy elutasitjak, hogy nem kell, hogy nem eleg s hogy elfelejtik. A pszichologia is mindig az egyik legnagyobb hajtoeronek tartotta ezt, illetve az ez ellen kuzdest, hogy fontos legyen, hogy bizonyitson es elismerjek. Legnagyobb probai is ezek, amikor elutasitassal vagy nem-kellessel szembesul.

Beismerem , en is felek ettol. Tettem, amit csak tudtam, szerettem, onfelaldoztam, jottem-mentem, tettem-vettem, adtam-kaptam, mindent, ahogy jonak lattam es ahogy a legjobban tudtam. De nem eleg... sokszor szembesultem ezzel. Es azzal is, hogy en sem tudok mindig ugy szeretni, ahogy azt a masik "megerdemelne". Kell valami tobblet, es e nelkul nem megy. Ajandek es csoda az, hogy szeretnek es az is hogy szeretek, es az is hogy fontosak nekem emberek es hogy fontos lehetek es bar tettekkel ezt igazolni lehet, de megteremteni nem es akarni sem eleg.

Az ember igazi nagysaga abban mutatkozik meg, ahogy az elutasitast viseli. Eppen bezarkozik, tonkremegy, szivtelen lesz, erzeketlen vagy eppen megerosodik, jobban hajt, esetleg belatobb lesz netalan alazattal tudja viselni. Ki hogy gondolja.

erdekes amit Isten tesz: Nalla az embernek nem kell felnie a legnagyobb felelmetol. Nem kell bizonyitani, nem kell megfelelni, nem kell tenni vagy nem tenni, nem kell szepnek latszani. Egyet kell, amit az emberi buszkeseg nehezen enged meg: beismerni, hogy nem vagyok eleg, es magamtol nem vagyok eros.

Isten rad mosolyog, markaba vesz, es ezt mondja: Szepsegem, Nekem ELEG VAGY.

Vizsga

augusztus 30. Erre a napra megint jo sokaig fogok emlekezni. Valamelyik korabbi irasomban beszeltem arrol, hogy onmagamat feladni a legnehezebb. Most bebizonyosodott megint. Igaz kicsit maskepp. Megint elkeretett valami, ami az utobbi ido legszebb es legfontosabb dolga volt. Lehet hogy pont azert, mert a legfontosabb volt. Fontosabb, mint Isten. Ugy keri, hogy engedjem el, hogy mindenem, minden porcikam ellenkezik. Ugy ereztem, hogy a tenyeremben van egy csoda es ugy romlik el, hogy nem tudok ellene tenni semmit. ez nagyon bosszant, amikor nem tudom a miertekre a valaszt, amikor tehetetlen vagyok. Mindig ra kell jonnom , hogy semmi vagyok. Ha minden tolem fuggne korulottem csak sivatag letezne.

Most azt kell megtanuljam, hogy a sajat boldogsagomhoz valo ragaszkodasban tudjak lemondani a masikrol, ha o azt szeretne. Elengedni valakit. Ez igazan muveszet. Tiszta szereteted csak akkor lehet, ha tenyleg el tudsz engedni valakit , ha szeretne. Mert azt nem magadert teszed. O, nagyon nem. Hanem egyedul a masikert. Ezt tartja az etika is a legertekesebb dolognak. Ugy tenni valamit, hogy nem varsz erte semmit. Es ez az elet legnehezebb dolgai koze tartozik. Most probara tettek. Rajtam mulik, hogy vizsgazom.

De ne ertsetek felre: felsobb ero nelkul ez egyenesen lehetetlen. Szoval: segitseeeeeeeeeeg.

majus 10-i gondolat folytatase ez

Entry for September 06, 2008

Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerûlt
ki imád tücsök-hegedût?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerûlt,
ki rettenti a keselyût!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Játszatok, gyerekek, játszatok

Sokszor azon keseregtem, hogy nem tudok olyan onfeledten jatszani mint regen. No meg azt, hogy az igazi jatek mar nem tartozik a felnott korhoz. A mi nap azt kerdeztek tolem, hogy mennyire gondolom jateknak a zenelest. Az elejen olyan hulye kerdesnek tunt. Pedig a mar a neveben is benne van: hangszeren jatszom.
A kerdesen gondolkodva rajottem, hogy miert erezzuk ugy hogy nem tudunk jatszani. Mig a gyermek fejlodesenek az elejen minden tanulas jatekbol ered, azutan a jatek lassan lassan elmarad s marad a tanulas. Pedig ezt meg kellett volna tartani. Mindig ugy tanulni, hogy jatszunk. Arra is rajottem, hogy tanulas nelkul nem lehet felnottkent jatszani. Mert a felnott jatekot ez kulonbozteti meg a gyermekitol:megtanulunk jatszani, es megtanulunk dolgokat, amelyek a jatekhoz szuksegesek. Megtanulunk szabalyokat allitani es szabalyokat atlepni. Akkor tudok igazan elvezettel jatszani egy hangszeren, ha elotte jol megtanultam a technikat. Mert meg kell tanulni azt, hogy a testreszeim egybol azt csinaljak, amit az agyam akar. No meg egyutt jatszani. Az meg nagyobb kihivas. Meg kell tanulni azt is, hogy egyuttt jatszani csak akkor lehet, ha mindenkinek teret hagyunk hogy kulon kulon is jatszon aztan megint egyutt. Igy pl. egy egyuttesben a kulon egyenisegekbol osszetevodik egy szep egyseg, egy nagy jatek.

Entry for May 10, 2008

A nagyon jó dolgok mindig veszélyesek. Amennyire jó, amikor kézben tartjuk , olyannyira rossz, ha elveszítjük. Most is kicsúszott egy nagyon jó dolog a kezemből. Úgy, hogy észre sem vettem, aztán mikor észbe kaptam már késő volt. S már nem tehettem semmit. S a tehetetlenség megőrjít. Isten sokszor ezeket a nagyon jó dolgokat kéri el tőlünk, hogy képes légy feladni bármit. Ne haragudj, Istenem, most ez nem vigasztal. Szomorú vagyok, ott benn , mélyen.
A földön semmi nem az enyém. Amit kaptál azt el is veszítheted. Erre mégis mindig későn ébredünk rá.
Az emberi kapcsolatok a legszebbek, ezért a legveszélyesebbek is. Hány és hány ember rohangál nagy fájdalommal nap mint nap. S a szív egyszer megkeményedik. Erre szükség van a túlélésre. Minden tapasztalat erősít, mondják sokan, ne néz vissza, csak menj. Akkor miért érzem azt, hogy hidegülök. Hogy minden csalódás valamit megöl bennem, hogy egyre kevesebbett leszek képes adni.
Úgy érzem , hogy a legfontosabbat veszítjük el. Nem leszek képes lemondani önmagamról a másikért, mert már nem merek kockáztatni. A nagy szeretet lényege pedig mégis ez, lemondani arról ami a legfontosabb: önmagamról.

U.i.: Köszönöm Annak, aki rávezetetett arra, hogy erre én mennyire nem vagyok képes. Tanulni szeretnék ebből és egyszer nagyon szeretni. A kezdet megvolt, s most újra útnak indulok.

Befelé kiáltó pillanat.

Szeretnék utolsó levelet írni
Mely álmok között született.

Ez egy utolsó levél,
Egy befelé kiáltó pillanat.

Nem szántja toll a jó papírt,
Szemeim vallanak.

Tudod, hogy hiába menekülsz,
Ha elolvasnád megértenél,
Engem is utolér az utolsó levél.

Entry for April 14, 2008

Lelkembol szolna e dal, ha erom lenne megirni, ha nem zugnanak a fejemben hamis dallamok. Lelkembol szolna a dal, ha lenne lelkem, mely felismerne Teged.
Lelkembol szolna, dal lenne, ha megnyugodna a vihar, az orveny
Lelkembol szolna e dal, melyben oriasi melysegek rejlenek, hiszen en vagyok.

A tu ugrik a lemezemen es megjobban tonkreteszi. Csereld ki, kerlek csereld ki...

Szergej Jeszenyin (ford. Rab Zsuzsa) - Kaláka : Ki vagyok?

Szergej Jeszenyin (ford. Rab Zsuzsa) - Kaláka : Ki vagyok?

Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.

Megszokásból csókollak, csak éppen
mert csókoltam mást is eleget,
s mintha gyufát lobbantok sötétben,
szép szavakat úgy mondok neked.

"Mindörökké", "kedvesem", "csak téged"...
De a lelkem dermedt és üres.
Hogyha magad ajzod szenvedélyed,
igaz szót szívedben ne keress.

Tüzemet már semmi fel nem szítja,
vágyak nélkül élek, csendesen.
Erre-arra hajló karcsú nyírfa:
születtél sokaknak és nekem.

Magamnak mindig társat kerestem,
s tűrtem komor fogság nyűgeit.
Nem vagyok féltékeny egy kicsit sem,
nem illetlek rossz szóval, ne hidd.

Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel...
Szerettelek téged is a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.

Születésnapomra

A haziorvosom szerint az ember fiziologiailag abban a honapban a legerzekenyebb, amikor szuletett. Mintha valami keppen emlekezne ra a testem arra a napra, amikor elhagyta edesanyam vedoburkat es kijott ebbe a biztonsagosnak nem mondhato vilagba. Elmeletileg a haziorvos mindenkit meg is kene vizsgaljon szuletesenek honapjaban. Az enyem nem teszi. Lehet, hogy rajott, hogy a testet kell hagyni emlekezni, ugy magatol. Sajnos a tudatom nem elmlekszik a napra. Mondjuk lehet, hogy nem veletlenul. Vegul is jo, ha nem igazan vagyunk tudataban a fejlodesunk elso eveivel. Eleg unalmas lenne. Enni, szarni, aludni. Ja, es edesen nezni, vagy eppen fintorogva bombolni, hogy ranknezve a felnottek is egy kicsit gyerekke valjanak: gugyu-gugyu.
Az orvosok jo emberek. Beletekinthetnek az elet nagy csodajaba, Isten legnagyobb kompoziciojaba: az emberbe. Milyen kar hogy a jobol is megart a sok...foleg ha budos is. Nem lattam senkit ugy undorodni az embertol, mint orvost.
Szeretem a testem. Remelem o is szeret engem. Ez az evek soran kiderul. Mert sajnos csak a nagy szeretetemmel maradok es azzal a sok befektetett energiaval, amivel megprobalom elfogadni magam. De igazabol nem is figyelek oda a testemre. Termeszetesnek veszem, hogy van, mint megannyi minden a vilagon. Pedig nem artana odafigyelnem ra. A Lelek temploma. Azert szuletett, hogy helyet adjon az emberi leleknek es termesztesen az isteninek is. Ehhez meg kellett szuletni. Vajon a lelkem mikor szuletett es emlekszik-e meg ra, arra a naiv, gyermeki, tiszta allapotara vagy valtozik a vilaggal es egyre csak kovesedik...
Nagy dolog volt a lelkem templomanak megepitese, megszuletese, meg a testem is emlekszik ra. Beleivodott a sejtjeimbe az a nap, amikor a vilagra jottem. Mert nagyon fontos ez a nap. Egy lelek szuletett, hogy ember lehessen es egy ember, hogy lelke lehessen.
Kedves orvosaim: megszulettem.

Entry for March 19, 2008

Ez a nap eppenseggel egy szerdai nap. A szerda olyan semmilyen , lapos nap. Nem bir semmilyen fontossaggal. Mig, ugye koztudottan, hetfon a fu se no, nem mitha nallam none valami fu barmely napon is..., addig kedd az a munka napja nallam. Mindig a legzsufoltabb volt, minden talalkozom, gyulesem, megbeszelesem altalaban erre a napra esett. A csutortok, nem tudom miert, de olyan "kover" nap, a csutortokoket nagyon szeretem. Minden spontan, "ad hoc" buli ezen a napon jott ossze, csutortokon voltak a legnagyobb eszakazasaim is. Pentek, pentek az mar hetvege. Akkor mar csak lazulni kell. No es a hetvege az persze hetvege, bar nallam soha nem volt igazan az, pontosabban az egesz hetem mindig hetvegekent telt el. Jo volt igy. Sajnos lassan de biztosan jon a veg.

!Valaki mondja meg,hogy hogy szerezzek penzt anelkul, hogy dolgoznom kellene...! Na jo. Egy kicsit elragadattam magam. A munkarol majd maskor.

Kovetkeztetes: a szerda mondjon csutortokot. Kezeiket csokolom.

má' megint ünneplöbe öltözzünk?

Ki a franc ünnepli márc. 15-öt úgy igazán? Azt sem tudjuk mirol szólt. A politikusok biztos
nem, mit tudnak azok a forradalomról? Semmit. De protokoll az van. Protokoll kokárda,
enni és (v)inni való, protokoll mosoly, protokoll hülyék.

Aztán vannak a "márciusi ifiak", erös nemzeti érzületü anyámasszonykatonák, bábuk, akik a forradalmat összetévesztik fiatalságuk csapongó lázongásaikkal e s mennyünkkiatérre és lobogtassuk azászlót mertmostszabad...magyar virtus, kedveseim, az igen.

Még vannak az örökös átlagok. Nem érdekli öket semmi ünnep, de ha megy a müsor a Tv-ben há akko nézzük-alapon, miert ne...

Vannak a Vilagfalu képviselöi. Oket nem érdekli semmi ünnep, azért lehet, hogy Valentin-napra vesznek virágot a mitérdekelengemhogymilyennyelvenbeszélcsakszeressen-barátnöjüknek. Itt az elv nem más, mint legyen béke, éljünk együtt...ja, és legyen pénz. Sok.

... és van nagymamám. Nézi a Tvben a '48 után Törökországba menekültekröl szóló müsort. Regivagasu, nemes felmenökkel rendelkezö, de igazi nagymama. Bár '48ban nem volt ott, mégis sokkal jobban érti, hogym miröl van szó, mint azt mi egyáltalán elképzelénénk. Ö nem gondolkozik azon, hogy magyar vagyok es akkor hogy is kéne csinalni vagy érezni, meg örizni a hagyomanyt, és hogy az legyen autentikus blablabla. Nem. Neki magától jön. Átélte, hogy milyen amikor nemzetek összecsapnak, alapvetö emberi értékeket rugdosnak és megtanulta, hogy embernek lenni fontosabb. Miután valaki igazán emberré tudott válni, csak az után ünnepelhet vagy tagadhat meg nemzeti értékeket. Irigyelem néha ezért. A régiek tartása az ami megfog benne. Nekünk ez már nem megy. A mi tartásunk a sok gyakorlás ellenére sem lesz ilyen soha. Nem mondom, hogy ami ma van az rosszabb. Csak más.

Viszont az ma sem számít, hogy maga az ember mennyire szabad vagy boldog és már megint nem emberségünket ünnepeljük. De legalább van megint egy jó alkalom, ahol szégyen nélkül, boros fejjel ordibálhatunk. A lényeg egy: magyar vagy nem magyar...

Entry for March 13, 2008

Gondolom mindenki erezte mar az eletevel kapcsolatban, hogy valami nem jo. Van amikor eleg sok ido el kell teljen addig, mig rajovunk hogy mi is a problema. Ez haladas, de meg messze vagyunk a megoldastol. Hiszen sokszor ugy erzem, hogy teljes mertekben tudataba vagyok annak, hogy mivel van gond, hogy mit hogyan kene csinaljak...de valtoztatni sehogy sem tudok, hiaba latom a problemat, fingom sincs, hogy hogyan kene megoldani. Viszont hiaba alltatom magam, ezeket a dolgokat nem lehet a tipikus "lesz valahogy"-al elintezni. Ez csak menekules. Ahogy mondtam, rohanas. Megpedig elrohanas.

Face the end. Nezz szembe a veggel, mondja egy blues dal. Arra rajottem, hogy nem tudok semmit igazan befejezni. Nem tudom a vegeket kezelni. Nagyon koztes ember vagyok. Gorcsosen kapaszkodnak az ujjaim a sullyedo hajohoz.

Szeretem Istent. Oriasi humora van es igazan jo Apa. Megad mindet, es megadott mindent, amire szuksegem volt. De soha nem mondta ki helyettem, hogy vege. "Ez eddig volt, Gaborka, most mar masfele kell indulnod", vagy hogy "ne add fel, miert vagy turelmetlen". Hagyta, hogy onmagam lehessek. Mert az ember a vegeknel onmaga. Az extremitasoknal, hogy mondjam igy. Na de az onmagam sulya ilyenkor mindig ramszakad. Osszeroppanok. Valamikor teljesen hittem abban, ma mar csak nagyon melyen szunnyad ez a bizalom, hogy osszeroppani jo. Ramzuhan az onmagam, szetesek, kinyulok, darabokra torok...es akkor jon Isten es osszerak. Es szebb leszek mint valaha.

Megérkezni

Megerkezni valahova annyit jelent, mint egy megtett ut vegen lenni. Megtenni egy utat csak ugy lehet, ha vegig megyek rajta. Sokan azt hiszik, hogy a megerkezes a lenyeg, a cel elerese a fontos es igy szamukra az ut megtevese csak mint akadaly, mint koztes van jelen. Pedig ez nem igy van. Pontosan forditva. A celban, a megerkezesben a lenyeg maga az uton leves. Igy a foldi eletben megerkezni valahova, elerni egy celt az nem megallo, hanem kiindulopontok uj utak fele.
En most csak rohanok az utakon.
...mert az a nap, amikor nem futok tobbe, az az a nap, amikor megerkeztem... hogy aztan igazan utnak idulhassak. Feled.

Entry for March 11, 2008

Kulonos utjai vannak Istennek. Ahogy a zsoltar irja "kifurkeszhetetlen". Az utobbi idoben nagyon sok mindenre megtanitott magammal kapcsolatban es sajnos egyaltalan nem jo a kep, amit kapok magamrol. Sajnos egyelore valahogy nincs ezert halaval tele a szivem. Szomoru vagyok es jovotelen. Hihetetlen, ahogy az onfeledt nevetesbol bizonytalansagga zsugorodik az elet. Mint mar mondtam, ujra gyermek szeretnek lenni. "Hagyj beken Vilag, hagyj beken!" Elvesztettem onmagam es, kedves hallgatosag, rendkivul fontos, hogy ujra megtalaljam. Kezeiket csokolom.

Entry for March 11, 2008

Regen almodni sem mertem, hogy irni fogok, vagy hogy irnom kellene. Regen csak olvasni akartam es ennyi. Mint ahogy nem gondolkodtam azon , hogy valaha donteseket kell meghozni, csak jatszani akartam es ennyi. Regen nem akartam tanulni, csak tudni es azt hittem, hogy tudok is. Regen nem kerestem az okat, csak kacagni akartam, nevetni es ennyi. Regen soha nem akartam szeretni senkit, csak szerettem es ennyi. Regen nem epitettem legvarakat, hanem benne eltem, regen nem talaltam ki almokat, regen csak egyszeruen almodtam. Majd ugy ebredtem fel, hogy nem is vettem eszre es azt hittem, hogy meg mindig almodom. Regen gyermek voltam.