Talán nem mindenki, de én biztos az álmaimba menekülök, ha egyedül vagyok. Pontasabban általában az álmaimba élek. Persze ebből rögtön az következne, hogy mindig egyedül vagyok. Ez két értékű logika. Azt már megtanultuk, hogy nem csak kétértkű logika van. De ezt majd a filózofus kolegákkal jobban átbeszéljük...
Vannak álmaim, sok, a világom. De ezek nem olyan álmok, hogy megnevezhető lehetne, mint pl. vágyom egy autóra vagy ilyesmi. Sokkal inkább megnevezhetetlenek. Érzések, képek, nehezen meghatározhatóak. Olyan érzéssel töltenek el mint egy csendes délután egy nyugágyban a friss levegőn, szép fa árnyékában. Ilyen álmaim vannak. Érzem őket és vágyom rájuk, de az utat nem ismerem. Vagy az is lehet hogy már rég ott vagyok.
Olyannyira élek az álmaimban, hogy nagyokat koppanok amikor az igazi világ és az álomvilágom találkozik. Egyik sem tud feloldódni a másikban. Összefonódnak, de mindig szikráznak.
És általában robbannak. No és mi marad a robbanás után, hát a nagy semmi. No meg én. A porban, kiégett földön ott vagyok én és ásom a gödrömet. Szépen, kitartóan ásom...aztán lassan jobbra nézek, kicsit oszlik a por, mintha látnék valamit....... ott vagy te. Ásod a gödrödet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése