Aztán vannak a "márciusi ifiak", erös nemzeti érzületü anyámasszonykatonák, bábuk, akik a forradalmat összetévesztik fiatalságuk csapongó lázongásaikkal e s mennyünkkiatérre és lobogtassuk azászlót mertmostszabad...magyar virtus, kedveseim, az igen.
Még vannak az örökös átlagok. Nem érdekli öket semmi ünnep, de ha megy a müsor a Tv-ben há akko nézzük-alapon, miert ne...
Vannak a Vilagfalu képviselöi. Oket nem érdekli semmi ünnep, azért lehet, hogy Valentin-napra vesznek virágot a mitérdekelengemhogymilyennyelvenbeszélcsakszeressen-barátnöjüknek. Itt az elv nem más, mint legyen béke, éljünk együtt...ja, és legyen pénz. Sok.
... és van nagymamám. Nézi a Tvben a '48 után Törökországba menekültekröl szóló müsort. Regivagasu, nemes felmenökkel rendelkezö, de igazi nagymama. Bár '48ban nem volt ott, mégis sokkal jobban érti, hogym miröl van szó, mint azt mi egyáltalán elképzelénénk. Ö nem gondolkozik azon, hogy magyar vagyok es akkor hogy is kéne csinalni vagy érezni, meg örizni a hagyomanyt, és hogy az legyen autentikus blablabla. Nem. Neki magától jön. Átélte, hogy milyen amikor nemzetek összecsapnak, alapvetö emberi értékeket rugdosnak és megtanulta, hogy embernek lenni fontosabb. Miután valaki igazán emberré tudott válni, csak az után ünnepelhet vagy tagadhat meg nemzeti értékeket. Irigyelem néha ezért. A régiek tartása az ami megfog benne. Nekünk ez már nem megy. A mi tartásunk a sok gyakorlás ellenére sem lesz ilyen soha. Nem mondom, hogy ami ma van az rosszabb. Csak más.
Viszont az ma sem számít, hogy maga az ember mennyire szabad vagy boldog és már megint nem emberségünket ünnepeljük. De legalább van megint egy jó alkalom, ahol szégyen nélkül, boros fejjel ordibálhatunk. A lényeg egy: magyar vagy nem magyar...
