Találkozni akartam egy királylánnyal, ő pedig egy herceggel. Pontosan mi az, ami engem hercegévév tett, és én miért láttam őt királylányomnak, nem tudom. Talán ezt nevezik szerelemnek, talán másnak...de nem láttam a "hozományt". Sokszor tetszelgünk, megkönnyebbülés, ha valakihez az igazság durva szavait vágom és nem haragszik meg, ugy visszacsapja, hogy beleszédülök. És játékká lesz, ez a kegyetlen realitás édes romantikája. Ez a romantika majdnem szükségszerüen újabb tetszelgést idéz elő.
Az igazság önmagában nem értékelhető. Nem romantikus, nem édes, nem szörnyű, nem kegyetlen. Értéket a tartalma ad, és mi, akikről egy igazság szól. Ha az igazság szörnyű, akkor tulajdonképpen te vagy az.
Sok fajta igazság van , van ez enyém, van a tied...ezek részleges igazságok. Objektive nézve senki nem mondhatja hogy objektive...es van a nagy objektiv Igazság. Érték-nélküli. Tény-igazság.
-Engem nem érdekel az igazságod, csak engedd belédálmodnom az enyémet-
Almodtam, és álmodtál te is, és aztán jött a hozomány. Nesze neked herceg, nesze neked királylány.
A király odaadta a fél királyságát, hogy elvegyem a lányát.
Most már visszaadnám azt a fél királyságot, ...na egen...ha lenne. De milyen fél királyság? Én sosem voltam herceg....
Kemeny eszmefuttatas!
VálaszTörlés